GYÓGYÍR A SEBEKRE

Hétfőn este játszották a női vízilabda bajnokság bronzmérkőzésének első összecsapását a Fabó Éva Sportuszodában. A DUE Maarsk Graphics ellenfele a Szegedi Vízmű T&N SZTE csapata volt.

A hazaiak a kezdeti bizonytalankodás után már 4-1-es negyeddel fordultak, majd magabiztos játékkal 15-8-ra győztek. Így egy győzelemre kerültek a bronzéremtől. Erre a mérkőzésre azonban csak a hétvégi LEN Kupa final four után kerül majd sor.

Ám addig is van még néhány nap. Így most az alábbiakban a bronzmeccs első párharcának szakmai hátteréből adunk ízelítőt. Íme:

Mihók Attila:

– Nehéz mérkőzésre készültünk, elsősorban az elődöntő alakulása miatt, másrészt a Szegeddel nagyon kemény mérkőzéseket játszottunk ebben a szezonban. Ma viszont ezen a mérkőzésen a befejezéseink jobban sikerültek az átlagosnál és a védekezésben is többet tudtunk segíteni a kapusunknak. Ebből adódóan kevesebb gólt kaptunk, és nem voltunk feszült kényszerhelyzetben a támadásoknál, így higgadtabban végigjátszhattuk a lehetőségeinket, ezért úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna.

Molnár Péter, a Szeged edzője:

– Ugyanabba a folyóba léptünk, mint a legutóbb, egy gyors vezető gól után kaptunk négyet válaszul. Sajnos ebben két olyan akciógól volt, amire előzőleg felhívtam a figyelmet. A klasszikus hibáinkat kihasználta a Dunaújváros, ebből építkezhettek a hazaiak és utána nyugodtan játszhattak. Ennek ellenére a csapatom támadójátékával elégedett lehetek, de a védekezésünkről már nem mondhatom el ezt. Maradt bennem némi hiányérzet. Nyolc gólt lőve lehetett volna szorosabb mérkőzést is játszanunk. Talán egy kicsit túlságosan Bujka Barbara centrikusak voltunk, ahelyett, hogy másokat is megtaláltunk volna a labdával.

Vályi Fanni, a DUE játékosa:

– Fontos volt nekünk egy meccs, bár nem erre készültünk, de úgy fogjuk fel, hogy jobb megnyerni egy bronzmeccset, mint esetleg vesztesként távozni egy döntőből. Ma nagyon jól védekeztünk, sikerült Barbit kivennünk a játékból. Nem is lőtt akciógólt, csak ötméteresből talált be. Mivel jó volt a védekezésünk, a támadások is jobban sikerültek. De Bujka Barbi játékból történő kivétele volt ma a kulcsmomentum.

Lengyel Dominika, a szegedi játékos 4 gólt is szerzett:

– Sajnos, nem tudtuk felvenni a Dunaújváros játékát, úgy érzem, ennél több van bennünk. Nagyon Bujka Barbira játszottunk, és ebből a Dunaújváros le is tudott rendszeresen fordulni. Sok akciógólt kaptunk, ezzel ellépett a hazai csapat, pedig megvoltak a helyzeteink. A saját teljesítményemmel elégedett vagyok, de sajnos ez kevés volt a sikerhez.

Mihók Attila újságírói kérdésre válaszolva kitért a hétvégi LEN Kupára is.

– Nem nagyon foglalkoztunk egyelőre a LEN Kupával, mert próbáltunk talpra állni, egyelőre saját magunk hangulatát és ritmusát igyekeztünk újra megtalálni. Nem volt túl sok időnk szomorkodni az elveszített elődöntő után. Csak és kizárólag ez a meccs járt az eszünkben.

Csütörtökön utazunk Budapestre. Ott fogunk csütörtökön kétszer edzeni és pénteken délelőtt egyszer. Megpróbálunk újra ráhangolódni az UVSE-re, akivel döntőt kellett volna játszani. Nagyon erősen kellett foglalkozni a csapat lelkével. Szokatlan a számunkra a menetrend is. Sűrű a programunk, egymás után jönnek a fontos mérkőzések. Az, hogy idén ismét szerepelünk a nemzetközi porondon tovább növelte a terheket, pláne, hogy eljutottunk a legjobb négy közé, de remélem, ez a mai siker újra segít összpontosítani a következő feladatunkra. Az év csúcsszenzációja lenne, ha legyőznénk az UVSE-t, és LEN Kupa döntőt játszhatnánk. Mondhatom, talán gyógyírt jelentene a sebeinkre. Mert azt gondolom, hogy ez a csapat döntőt várt magától. Nem akarok siránkozni, de ez a tény, és azért egy darabig ez téma lesz. Rengeteg nagy meccset játszottunk az idén, számos szép sikerrel. Legyőztük az UVSE-t, az Utrecht-et Athénban, a Messinát, a BVSC-t, nyertünk egy csoportkört, és csak az utolsó pillanatokban veszítettünk Athénban az Olimpyakosz ellen, vezettünk 4-1-re a Sabadell ellen, viszont a vége egyelőre nem olyan, mint szerettük volna, s ezt úgy tudnánk orvosolni, ha döntőt játszhatnánk. Nyilván, ha bronzérmesek leszünk, annak is örülnénk később, de nagyon-nagyon szeretném, ha legyőznénk az Újpestet, mert egyelőre ez nem realitás. Van még tehát feladat előttünk.

You May Also Like