SZÉTESETT A CSAPAT

A DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a BVSC Zugló ellen vívta a bajnoki döntőbe jutásért a két győztes mérkőzésig tartó párharcot. Sajnos, csapatunk a harmadik harmadban teljesen szétesett, és végül 10-7 arányú vereséget szenvedett, ami azt jelenti, hogy fővárosi döntő (UVSE – BVSC) döntő lesz a bajnokságban.

A mérkőzés után a résztvevők véleményét hallgattuk meg. Íme:

Mihók Attila:

Ezt a párharcot háromszor veszítettük el! Elsőként a szombati meccsen, amikor kétgólos vezetést követően, egy perccel a vége előtt sikerült egyenlíteni a BVSC-nek. Aztán másodszor, amikor ugyanezen a mérkőzésen elveszítettük az ötméteres párbajt, majd ma, amikor hazai pályán kaptunk ki! Megjegyzem, a BVSC teljes mértékben megérdemelte a sikert, mert lefordulásoknál, a védekezésben és a lövő teljesítményben is fölénk nőtt! Bevallom, nagyon fájó ez a vereség, és nehéz lesz feldolgozni, nehéz lesz felkészülni ezek után a bronzmeccsre. Ma egy kicsit másfajta védekezést próbáltunk ki, de az is tény, hogy a vendégek is remek döntéseket hoztak a védekezésük során. Végig jól koncentráltak, mindvégig összeszedettek voltak. A mérkőzésen természetszerűleg feszült volt a hangulat, ami természetesen a vendégeket feldobta, miránk viszont nyomasztóan hatott.  Szerettem volna ezt a feszültséget oldani, de a támadásaink sikertelensége visszahatott e folyamatra. Most már evidens feladat a bronzérem megszerzése, de rendkívül nehéz lesz motiválni a lányokat.

Képtalálat a következőre: „petrovics mátyás”

Petrovics Mátyás:

Elképesztő teljesítményt nyújtottunk! Tavaly mi voltunk az esélyesebbek, idén a Dunaújváros. Mégis, minkét esetben borult a papírforma. A szombati győzelmünk óriási lökést, hatalmas hitet adott a csapatomnak. Szinte hibátlanul hozták a lányok azt, amit kértem tőlük a meccs elején, elsősorban védekezésben. Most már elmondhatom, hogy csiholnom kellett a tüzet, ugyanis egy elveszített meccsből jöttünk vissza. Szerencsére három napig őriztük ezt a pluszt, és az is hatalmas öröm a számomra, hogy egy 17 éves játékos három góllal és remek játékkal járult hozzá a győzelmünkhöz. A döntőről az a véleményem, hogy kissé hasonló helyzetben leszünk, mint most. AZ UVSE gyakorlatilag a válogatott gerincét alkotja, éppen ezért tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. Ellenben nem lennék edző, ha feltett kézzel szállnánk a medencébe. Természetesen nincs lehetetlen küldetés, minden meccs egy külön csata lesz, és nem állunk ki feltett kezekkel. Szeretnénk meglepetést okozni, nem minket nyom az esélyesség terhe.

You May Also Like