A VÉGJÁTÉK SORSDÖNTŐNEK BIZONYULT

Szerdán este hősiesen küzdött, de a véghajrában elbukott a bajnoki címvédő, Euroliga ezüstérmes ellen női vízilabda csapatunk. A találkozó után a szakvezetőkkel és a játékosokkal beszélgettünk.

Mihók Attila az újságírói kérdésekre válaszolva elmondta:
– Az utolsó négy percben kaptunk 4 gólt, amire nem tudtunk válaszolni. Az UVSE olyan védekezést mutatott be, hogy szinte egyetlen hibát sem követtek el. Mi ellenben 8-7-nél két olyan elképesztő bakit vétettünk, ami megfordította a meccset. Mindamellett a fórokat értékelhetetlenül sikerült megjátszanunk, illetve az UVSE ebben is fölénk nőtt, legalábbis a hátrányvédekezését tekintve. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy olyan helyzeteket hagytunk ki, ami a másik oldalon nem fordult elő. Azt kell, hogy mondjam, a 3 gólos vereség is megérdemelt, mert ez a különbség leginkább a váratlan helyzeteknek az improvizatív megoldásában mutatkozott meg.
– Ezzel a látott első 28 perc miatt vitatkoznánk.
– Mint a végeredmény mutatja, ez a realitás. A mérkőzés 4 negyedből áll, mindegy melyik negyedet veszítjük el a végeredmény szempontjából. Ma jól kezdtünk, és jobb eredményre számítottunk, de a védekezésben olyan egyéni hibákat követtünk el, amellyel nem lehet az UVSE-t megverni. Sajnos, a meccs végére kipukkadtunk, elfáradtunk, és nem csak fizikálisan, hanem fejben is. Ez a védekezési hibákban és a helyzetkihasználásban mutatkozott meg leginkább.

IMG_20170215_201635

Ziegler Diána (DUE):
– Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, mert úgy gondolom, hogy koncentráltabban érkeztünk, de a végére valóban rettenetesen elfáradtunk és ebből adódott az utolsó 5 percben a dekoncentráltság. Addig jól mentünk, jól küzdöttünk, de elkerülhető hibákat vétettünk.

Csabai Dóra (UVSE):
– A védekezésünk ma jól működött, bár Keszthelyi Rita nagyon hiányzott a csapatból. A fiatalok viszont nagyon jól teljesítettek!

Áts Bertalan:
– Nagyon nívós, szórakoztató mérkőzés volt ez a rangadó. Nem értek egyet a Mihivel, mert a Dunaújváros remekül játszott, végig szorossá tette a mérkőzést. Azt gondolom, hogy mindkét csapat beleadott mindent, fej-fej mellett haladtunk, sőt az utolsó negyedben is még sikerült a hazaiaknak megfordítani mínusz egyről a meccset és vezetni tudtak. Mi ellenben az utolsó negyed utolsó perceiben tudtunk váltani és ez volt a kulcsmomentum. Összességében talán védekezésben és támadásban is egységesebbek voltunk. Az, hogy sorokat cseréltem, szerintem nem volt döntő, mert mindkét csapat kispadja elég hosszú volt, tele fiatal tehetségekkel, ifjúsági és felnőtt válogatottakkal.

You May Also Like