BRAVÚRGYŐZELMEK AZ UTOLSÓ HAZAI MECCSEKEN

A Dunaújvárosi ASE fantasztikus sikerét hozta az idei év utolsó hazai NB-s kettős rangadója!

NB II-es csapatunk a tavalyelőtti bajnokcsapatot fogadta. Dr. Hanák Tamás csapatvezető számolt be a részletekről:

– A Nagykanizsát nem emlékszem, mikor sikerült legyőznünk, hisz a bajnokság jelenleg második, és harmadik legeredményesebb játékosával álltak fel ezúttal is. Tudtuk, hogy a kötelezőket hoznunk kell, és talán valaki elkap egy „nagyot”. Borzasztóan, két nyerhető meccs elvesztésével indult a találkozó, de Mizsei Tamás éltette a reményeket egy darabig, hisz már első meccsén megverte a ranglista harmadik Szuhanyikot. Ezután viszont a vendégek 8-4-re elhúztak. És ekkor jött a finis! Csapatunk fantasztikus küzdeni tudását elővéve, hoztuk a kötelezőket, majd Hanák Tamás remek játékkal felülmúlta Berdárt Norbertet, és legvégén Mizsei Máté az i-re is feltette a pontot Szuhanyik legyőzésével.

ping-pong

Mindeközben NB III-asaink nem különben izgalmas mérkőzéseken magabiztosan győzték le Balatonfüred csapatát úgy, hogy Kada István hibátlan játékkal rukkolt elő!

Nagyon köszönjük szurkolóinknak, az ifjú játékvezetőinknek, segítőinknek, akik nélkül ez a csodálatos szombat nem jöhetett volna létre!

Eredmények:

DASE I. – Nagykanizsa 10-8

Győztek: Mizsei Tamás 3, Mizsei M.3, Nemes Sz 2., Hanák 2., ill. Berdár 3, Szuhanyik 2, Gyöngyösi 1, Jakabfi 0, + két páros

DASE II – Balatonfüred 11-7

A DASE győztesei: Kada 4, Furka 2, Fógel 2, Novák 1, + mindkét páros.

You May Also Like