Bronzérem a birkózó Diákolimpián

Tatabányán rendezték meg a diák I-es és IV. korcsoportosok számára az Országos Diákolimpiai Döntőt 2016.11.05-én szabadfogásban.

Az I. korcsoportosok versenyén 64 egyesület 224 sportolója küzdött az érmekért.

A Dunaferr SE csapatát Sallai Sándor képviselte, a 69 kg-os kategóriában 16 fős mezőny jött össze. Magabiztos tusgyőzelemmel kezdte a versenyt, majd a második meccsen a későbbi bajnok ellen vereséget szenvedett. Miután legyőzője döntőbe került, Sallai a vigaszágon folytathatta a versenyzést. Harmadik mérkőzésén a Vasas SC sportolóját, a negyediken Kalocsai SE birkózója ellen tudott diadalmaskodni, ezzel kiharcolta magának, hogy bronzéremért birkózhasson. Az éremért vívott csatában taktikus birkózással múlta felül a Honvéd Szondi SE  versenyzőjét, így az országos döntőben bronzérmet szerzett.

A IV. korcsoport 50 kg-os súlycsoportjában tizenöten neveztek. Virág Márk a selejtezőben kezdte meg a versenyt, ahol magabiztosan nyert, ezzel bejutott a nyolcas táblára. A következő mérkőzésen vereséget szenvedett, így a vigaszágra került, ahol elszenvedte második verségét is és kiesett a versenyből.

Ignácz Viktor (58 kg) a tizenhatos táblán kezdte a versenyt, így neki nem kellett selejtezőt birkóznia. Az elő mérkőzését 3-0 arányban megnyerte. A következőn azonban kikapott. A vigaszágon ismét vereséget szenvedett és búcsúzott a további küzdelmektől.

Veres-Kovács Ádámot (69 kg) sajnos betegség is hátráltatta, valamint a sorsolás sem fogadta kegyeibe. Nagyon erős ágra került, melyen két vereség után nem jutott tovább.

You May Also Like