ÉRTÉK-ÖLŐ

Alább egy kis kitekintést, avagy, ha úgy jobban tetszik áttekintést adunk az elmúlt időszak sport-, illetve sportot érintő eseményeiből. Természetesen némi kommentárt fűzve a tényekhez.

dlsz-toth-imre

Jó helyre került a díj!

 

Tóth Imre kapta, október 23-án, az egyik „Dunaújvárosért díjat”

Idézet a méltatásból: „A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának vezetőjeként számtalan jótékony akciót kapcsolt össze a sporttal és vitt sikerre, de koordinálja a Női Bizottság elnökeként a hölgyek kispályás bajnokságát is, és nagyszerűen működteti a Carissa Sportegyesületet is. A város sportéletének fejlesztése, sporthagyományok teremtése, emlékezetes rendezvények megálmodása és létrehozása, valamint az egészséges életmód iránt mutatott motiváló tevékenysége a helyi közösséget szolgálja. Dunaújváros sportéletében mutatott példamutató és lelkiismeretes aktivitása, a közösségért végzett kiemelkedő színvonalú tevékenysége révén, méltán érdemelte ki városunk lakosságának megbecsülését.”

Mit tehetnénk mindehhez hozzá? Egyetértünk és gratulálunk! Kívánjuk, amint Imre fogalmazott, hogy sok „ilyen kisember” szolgálja a köz érdekeit önös célok nélkül, valóban a sportért és mások örömére.

 a-szolnokot-fogadjuk-900x270_1

Búcsú a kupától!

 

Dunaújváros – Szolnoki MÁV FC 2-3 (1-0)

A keddi labdarúgó Magyar Kupa mérkőzésen csak egy félideig örülhettek a továbbjutásnak, aztán a második félidőben győzött a rutin. A szolnoki masiniszták végül pirosra állították Dobos Barnáék szemaforját, kisiklatva a DPASE expresszét. Baj nincs, csoda sem történt, a magasabban jegyzett csapat folytathatja a honi kupaküzdelmeket – az erőviszonyok ismeretében még legfeljebb néhány körig…

ehf_sorsolas_b

Hej, Fortuna, Fortuna!

Dunaújvárosi KKA–Ipress Center-Vác – Magyar Kupa

Érd HC–Dunaújvárosi KKA – EHF Kupa

Ritka és nem túl szerencsés napot fogtak ki női kézilabdázóink a keddi sorsoláshegyek közepette! Október 25-én ugyanis zordabb arcát mutatta Fortuna istenasszonya a mieinknek. Persze, tudjuk, sport lévén az is elegendő lesz majd, ha a végső percekben tekint reánk kegyes orcájával… No de, szó, mi szó, sem a Magyar Kupában a váciak, sem az EHF Kupában az érdiek ellen nem mehetünk ezer százalékig biztosra. Sőt! Nagy hiba lenne bármelyik csapatot félvállról vennünk! Egynek azonban örülhetünk, nem ezektől az utazási költségektől fog kiürülni a csapat pénztárcája.

You May Also Like