Borús siker és felhőtlen öröm

Tornagyőzelmet arattunk kettős sikerrel tegnap a Pest megyei bajnokság u13-as bajnokságában. A játék nagyon szezon elejire sikeredett és ketten is megsérültek a csapatból, de avattunk újoncokat, akikkel nagyon elégedett voltam. 

Dunaújvárosi Sárkányok – BKG – DSE 50-33

Az első meccset a Szigetszentmiklós csapatával játszottuk. Az első pillanattól kezdve vezettünk, és védekezésben gyakran sikerült jól teljesíteni, viszont nagyon sok tiszta ziccer maradt ki. Az indításokat erőltettük, így volt pár eladott labdánk is, de ami igazán kár volt, hogy a felállt védelem elleni játékot nem tudtuk megvalósítani egyáltalán.

A félidőben heten is értékesítették a büntetőjüket, így 10 pontos előnnyel fordultunk.

A 2. félidőben a kezdeti izgalom és lámpaláz már elmúlt, viszont némi fáradtság megjelent. Így talán kevesebb hibával játszottunk, de lassabban is, és a védekezésben párszor lemaradtunk. Végül 17 ponttal nyertünk.

Pontszerzők: Krizsán B. 11 p., Homolya Z. 11 p., Siba D. 10 p., Kovács Máté 6 p., Kovács Márk 5 p., Kun I. 3 p., Mihálovits I. 2 p., Szemenyei P. 1 p., Horváth M. 1 p.,

Sajnos a két meccs között biztossá vált, hogy Csató Tomi nem tudja folytatni a játékot, Kun Pisti pedig annyira fájlalta a bokáját, hogy csak vésztartalékként számíthattunk rá. Így picit átvariáltuk az ötösöket, és az abszolút újonc Botykai Árpinak sokkal komolyabb szerepet szántunk.

14721544_1393451194028948_8070057649252397519_n

Dunaújvárosi Sárkányok – Diósdi Sasok 69-33

A Diósd csapata vegyes alakulat volt, fiúk és lányok, különböző korosztályból. Mindkét ötösükben volt 1-2 húzóember, de hamar kiderült, hogy náluk jóval erősebbek vagyunk. Mégis szeretném kiemelni Árpit, aki egy nagyon ügyes fiút fogott, és csodálatosan megoldotta kétszer 10 percen keresztül a feladatát.

Csapatként rengeteg lepattanót szedtünk, és sok gyors támadást vezettünk, viszont itt nagyon hiányoltam, hogy nem sikerült a felállt támadást gyakorolni.

Hamar megérezte mindenki a főlényünket és rohamtempóban léptünk el a Diósdiaktól. Félidőben 40 – 12 volt az állás, amihez még 6 büntetőt is hozzátettünk.

A harmadik és negyedik negyedben az ötösöknek egyéni feladatokat adtam, amit részben sikerült is teljesíteni. Ebben nem szerepelt az ellenfél nagy arányú legyőzése, sokkal inkább a csapatszellem fejlesztése, és a lehető legtöbb sikerélmény megszerzése.

Végül 69-33-al, büszkén és tornagyőztesként, jó élményekkel és sok tapasztalattal jöhettünk le a pályáról.

Pontszerzők: Homolya Z. 13 p., Krizsán B. 13 p., Siba D. 12 p., Mihálovits I. 7p., Kovács Márk 7 p., Szemenyei L. 6 p., Kovács Máté 4 p., Kun I. 3 p., Szemenyei P. 2 p., Horváth M. 1 p., Botykai Á. 1 p.

Edző: Molnár Tamás

You May Also Like