NEM ILLESZKEDTEK A FOGASKEREKEK

Gurisatti Gréta játékosként, vagyis belülről élte át a DUE Maarsk Graphics női pólócsapatának szombati szenvedését a bajnok UVSE otthonában. Most az ő tollából adjuk közre, hogyan élték meg maguk a játékosok ezt a vereséget (7-13).

Szerettem volna ezt az írásomat valami sokkal vidámabb dologgal kezdeni, mint ami sikerült. Írtam volna inkább azt, hogy szombaton sikerült legyőznünk az egyik legnagyobb ellenfelünket… Vagy azt, hogy:  egy igazán jó parti meccset játszottunk tegnap, és nagyon összeszedetten vízilabdáztunk. Sajnos ez most el kell, hogy maradjon, de aki ismer, tudja, hogy próbálom a dolgoknak mindig a pozitív oldalát nézni, úgyhogy igyekszem most is.

gurisatti_greta2

Tegnap előtt nem úgy vízilabdáztunk, ahogyan tudunk és nem is a vereség miatt vagyunk igazán szomorúak. Leginkább azért, mert tudjuk, hogyan tudunk játszani és azt is, hogy azzal az összeszedettséggel mennyire meg tudjuk szorongatni az újpestieket. Természetesen az sem titok, hogy idén a trónfosztás a célunk. Tegnap nem úgy álltunk oda, ahogyan az elvárható lett volna. Szóval most jön majd  az elemzés Mihi részéről is és utána megpróbáljuk gyorsan túl tenni magunkat ezen a meccsen. Készülünk ugyanúgy tovább, hiszen mindenki tudja, ez nem az igazi arcunk.

Nagyon várom, hogy végre mehessek az uszodába és beszélhessek a többiekkel, mert egy ilyen meccs után az ember csalódottságot érez, együtt könnyebb túllendülni ezen is. Szörnyű érzés, amikor egész nap együtt szenvedünk, és végre jön a várt pillanat és egyszerűen nem működik semmi. Amikor azt érzed, ma bármit csinálsz nem olyan, mint amit elvártál. Amikor nem tudod átlendíteni a csapatodat és ők se tudnak téged. Amikor olyan a meccs, hogy úgy érzed semmi sem sikerül. Szinte minden sportoló átél ilyet, hogy a fogaskerekek nem tökéletesen illeszkednek. Elindul egy örvény és csak egyre húz lejjebb mindenkit.

Most az előttünk lévő meccsekre kell koncentrálni és mindig csak előre tekinteni! Még van hátra egy Szentes, Szeged és egy BVSC meccs, amiket mindenképpen szeretnénk magabiztosan behúzni. Mostantól csak erre koncentrálunk, és bízom benne, hogy napról-napra jobbak leszünk. Annak a sok edzésnek egyszer ki kell jönnie!

You May Also Like