Eredmények a Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB Válogatóról

2016. április 23-24. között Szolnokon rendezték meg a Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB Válogatót.

A hideg, esős, szeles időjárásban kellett megküzdeniük a méterekkel és az ellenfelekkel a verseny  résztvevőinek, ahol a Dunaferr SE három indulójára az egyes megmérettetések vártak.

Vass András 1000 méteren 9. lett, ezt a számot a szegediek olimpiai bajnoka, Vajda Attila nyerte.

Hajdu Jonatán Dániel és Kiss Balázs 200 méteren állt rajthoz és mindketten remekül szerepeltek: Jonatán megnyerte a futamot, Balázs pedig a dobogó 3. fokára állhatott fel – kettejük közé Foltán László, az UTE kenusa ékelődött.

Reméljük, hogy sprintereink a 3 hét múlva esedékes válogatón is meg tudják ismételni teljesítményüket, valamint 1000 méteren a Vass-Bodonyi páros is meglepetést tud okozni a Vasbányai-Mike világbajnok kettősnek, akik tavaly a milánói világbajnokságon kvalifikációt szereztek Magyarországnak ebben a számban.

szolnok_160423

szolnok_160424

Versenyzőink folytatják felkészülésüket, hogy a május 11-13. között Szegeden megrendezésre kerülő I. Felnőtt Olimpiai Válogatón – amikor már a teljes kajak-kenus mezőny lapátot ragad és ’kiteríti lapjait’ – a legjobb formájukat hozzák.

dunaferrse.hu

You May Also Like