Hétvége a tornászoknál

Sűrű hétvégéje volt a Dunaferr SE női tornászainak.

Április 16-án, szombaton Budapesten az Istvánmezei úton a serdülő Budapest – Vidék csapatbajnokságon Horváth Laura, Kovács-Bokor Luca, Makai Lilla, Makovics Mirtill, Mayer Gréti, Virág Zsófia a dobogó 2. helyét szerezték meg.

Másnap, április 17-én, vasárnap ugyanott, a szerbajnokságon Makovics Mirtillnek és Miklósi Dorinának szurkolhattunk.

Makovics Mirtill serdülőben 3. helyezett lett korláton, 6. ugráson, 8. talajon, 7. gerendán.

makovics_mirtill_3_hely

Miklósi Dorina ifiben 4. helyezett lett ugráson, 4. gerendán, 6. korláton, 6. talajon.

mikosi_dorina

Mindeközben pedig, a világ túlsó felén, Rióban, Kovács Zsófiért izgulhattunk, hogy sikerüljön olimpiai kvótát szereznie.

kovacs_zsofia_talaj

Amit jó versenyzéssel (54.399 ponttal a 14. helyet szerezte meg) sikerült is elérnie, ráadásul a nyilatkozatából kiderül, hogy még ennél is tud jobbat nyújtani:

„Nagyon örülök neki, hogy életem első nagy felnőtt összetett versenye ilyen jól sikerült, és a ezt a pontszámot sikerült összehoznom. Szerencsét hozott a világoskék dresszem, pedig este még gondolkodtam, és a sötétet akartam választani. A reggel 7 órás busszal mentünk ki a csarnokba, a melegítőteremben nem ment olyan jól a gerenda. Aztán fent a pódiumon egy kicsit elkezdtem izgulni is, hiszen még nem versenyeztem ekkora csarnokban, ilyen nagy közönség előtt. A gerenda elején még a lábam is remegett, de aztán sikerült csak a gyakira koncentrálnom. Talajon minden sorom megvolt, az ugrásba is szépen beleálltam. A felemáskorlátnál a melegítés jól ment, a szólítás már kevésbé. Nagyon boldog vagyok, hogy az első fordulót meg is nyertem, de bevallom őszintén, még tudok ezen a pontszámon is javítani.” (matsz.hu)

Hogy a rió-i tesztversenyen induló két magyar versenyző közül végül ki indulhat az olimpián, arról pedig a Magyar Torna Szövetségnek kell döntenie.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

fotó: Baranyai László

dunaferr se tornászok

You May Also Like