Kovács Bence – bronzérem

Április 2-án szombaton, Írországban, Dublinban rendezték meg a „Junior és felnőtt JKA Karate Európa bajnokságot”. 22 nemzet mintegy 200 sportolóját nevezte az egyéni és csapat versenyszámokba.

A Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjában, Kovács Bence a Hikari Dojo versenyzője is szerepet kapott, junior egyéni és csapat kumite versenyszámban.

kovacs_bence

Az egyéni versenyben – közel 40 versenyzővel állt fel a mezőny – angol ellenfelén túljutva az orosz versenyzőtől kikapott, így nem jutott tovább.

A csapat versenyben 8 csapat volt nevezve. A belga csapat ellen továbbjutott a válogatott, ahol Bence harmadik versenyzőként nyerte mérkőzését. Az orosz csapat ellen első két versenyzőnk sajnos kikapott, pedig az akarással nem volt baj. Bence itt ugyan azt az ellenfelet kapta – a sors folytán – akitől egyéniben kikapott. Igyekezett visszavágni, így is állt hozzá, csinált is nagyon szép ipponnak látszó találatot, de a bírók másképpen látták, így mérkőzése döntetlen lett, csapatunk nem jutott be a döntőbe.

Ezzel a teljesítménnyel a harmadik helyet, bronzérmet nyert válogatottunk a junior csapat kumite számban.

A csapat Kovács Bence, Hamari Bence (Kunmadaras), Berényi Levente (Törökbálint) összeállításban érte el a szép eredményt.

A magyar válogatott a nemzetek közötti összesítésben első helyen végzett.

A Hikari Dojo részére a következő erőpróba az Ippon Shobu Karate Diákolimpia lesz április 23-án, Gödöllőn.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Oss!

Hikari Dojo

You May Also Like