Folytatódott az idegenbeli sikerszéria

Újabb sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött az utánpótlás csapataink, akik idegenben is helytálltak a Dunaharaszti és a Hatvani mérkőzéseken, és továbbra is tartják előkelő helyezésüket a tabellán.

Szombaton Dunaharasztiba látogattak az U17-es és az U19-es csapataink és mind a két együttes győzelemmel térhetett haza, valamint megtartották első helyüket a tabellán.

Dunaharaszti MTK – DUNAÚJVÁROS PASE   0–5 (0–3) 

Vezette: Berta Márton István

DUNAÚJVÁROS: Tóth P. – Holentoner, Hompót, Topp, Vajda (Pinczési 46′) – Máté (Tóth B. 60′), Tóth Á. – Novák, Pintér (Bányai 60′), Hamar E. – Boldizsár  

Vezetőedző: Lörincz Emil                                                

Gólszerző: Boldizsár 21′, 35′, Tóth Á. 20′, Novák 48′, Tóth B. 84′

Dunaharaszti MTK – DUNAÚJVÁROS PASE  1–6 (0–0) 

Vezette: Pánti Tamás

DUNAÚJVÁROS: Györfi  – Barócsai, Keresztúri, Hercsik, Badi (Parádi 64′) – Vitos, Katona – Takács, Nagy, Furulyás (Mezőssy 67′) – Hamar  

Vezetőedző: Jakab Elek                                                                                       

Gólszerző: Keresztúri 47′, 65′, Nagy 53′, 69′, Hamar 82′, Erdélyi 55′ (öngól)

Vasárnap a fiatalabb korosztályok szerepeltek Hatvanban, ahol az U14-es egy ponttal, míg az U15-ös csapat három ponttal térhetett haza.

FC Hatvan – DUNAÚJVÁROS PASE  0–0 (0–0)

Vezette: Gyetvai Béla

DUNAÚJVÁROS: Lukács – Szabó, Veszeli, Kozma, Gálfi – Schnierer, Bakos –  Török, Őri (Németh 56′), Dorogi  – Pálfi (Tamás 64′)  

Vezetőedző: Salamon Miklós

Gólszerző: –

FC Hatvan – DUNAÚJVÁROS PASE   0–2 (0–0)

Vezette: Gyetvai Péter

DUNAÚJVÁROS: Gergely – Schnierer, Behán,  Garda, Halász – Slett, Pérjési  – Palotai, Balogh D., Kovács – Gertner (Rudolf 65′) 

Vezetőedző: Arany Dávid                                                                                                                

Gólszerző: Balogh D. 55′, 66′,

Következő bajnoki mérkőzések időpontjai:

Az U14-es és az U15-ös csapataink 2016. április 09-én 10.00 és 12.00 órai kezdettel fogadják a Soroksár SC csapatait a Dunaújváros Sportcentrum műfüves pályáján.

Az U17-es és az U-19-es csapataink 2016. április 10-én 10.00 és 12.00 órai kezdettel fogadják a HOLLER UFC hasonló korosztályú csapatait az Agrospeciál Sporttelepen, Pálhalmán.

dpase.hu

You May Also Like